Szerelmes
Versek

Dicséretet kell-e zengenem?
Egy testről mely mindig itt van velem.
Kell bizony, mert gyarló vagyok,
S magasztos, oly gyönyörű, szememnek,
Melyet rabul ejt elmém, nem feledhet.

Már fátyolos szemmel mézem az arcod,
Látom mi olyan szép volt valaha csillagom,
S Te megfogod már reszkető kezemet,
Olykor a redőkön egy könnycsepp lepereg.

Egy pillantás, egy mosoly oly sokat mond,
Mert lehet zord, vagy gyilkoló, gőgös, ami pokol.
Ó milyen más a pillantás, mikor félig nyílt szemek,
Fekete, zöld, vagy kék zománca rád nevet.

A női testről, amit bírtam,
Már majdnem mindent megírtam.
Írtam kézhez, fülhöz, nyakhoz, ajakhoz,
Sőt olykor rejtett zugokat sem kímélve,
Hatoltam be én szavakkal bizonyos helyekre.

Harcoltam magammal, fázott a lelkem,
Vártam, hogy végre öleljenek engem.
Rájöttem bevallom, nem jön csoda égből,
Nem tudok én élni, így szeretet nélkül.

Mikor túl a zeniten, még tisztán látod,
Magadhoz ölelnéd az egész világot,
De már taszít a világ zaja,
Nem kell más, csak egy fekete zongora,
Mely lágy dallamával elandalít,